Invázió

Egy átlagos galaxisban mintegy 300 milliárd csillag van.
A csillagok körül felbecsülhetetlen számú bolygó kering.
Ezek közül 20 milliárd bolygón van meg az esély az élet kialakulására.
Ki is alakult egy pár.
Sokan még nem tudnak egymásról…
Sokan még csak most készülődnek a Nagy Találkozásra…
Sokan lesznek olyanok, akik békével érkeznek…

De még több faj lesz olyan, kiket nem érdekel más, csak: A Hódítás!!!! Ha ha ha ha haaa


(Anonim személy: Paranoiás és skizofrén Elmélkedések. 1 kötet. Az Invázió 1 előtt, 1966)

Egy korhű dokumentum részletes kifejtése:
- részletek a Nagy Könyvekből
- meghívott előadók beszámolói
- zene, tánc...

Utolsó kommentek

Adolf Amudsen kalandjai I.

2008.07.08. 19:09 - Bobacsek

- Igen???


Az íróasztal mögött egy xanturreai végbéltermék vonaglott bájosan. Kicsiny praclijai körbefonták a telefont, a dossziékat és az asztal egyéb kellékeit. Akcentusa alapján nőstény lehetett. Foglalkozását nézve titkár – vagyis titkárnő ezek szerint.
- Hümmmm. Adolf Amudsen vagyok. Magánnyomozó.
- Detektív? – vinnyogta a hang a kontúrtalan testből.
- Igen, olyasmi. Herr Zorád Klotzenferren hívott megbeszélésre, háromra.
- Igen igen, egy pillanat. – a cucc körbefolyta a telefont és gombokat nyomogatott rajta. – Zorcsi, Adolf Amudsen megérkezett.... Jó, rendben. – szólt lecsorogva a kagylóról. – Bemehet. – nézett rá (vagy mi) Adolfra.

Adolf belépett a szobába. Ott benn teljes sötétség uralkodott.Adolf próbált tájékozódni az ajtón beszűrődő fényben, de csak üvegcsék visszacsillanását bírta felfedezni pár méterrel beljebb. Aztán az ajtó becsapódott mögötte.
- Hümmmm... Napokat kívánok. A nevem Adolf Amudsen, magánnyomozó. Itt van, Uram? – próbálkozott Adolf, miközben zsebkendőért kotorászott zsebében. „Már megint ez az izzadás, beszarok.”
- Igen, üdvözlöm. Itt vagyok persze. – szólt egy vékonyka hang.
- Csakmert kicsit sötét van uram. Nem látok igazán... semmit.
- Ja persze igaz igaz. Sajnálom, de kicsit fényérzékeny a természetem. És mindig elfelejtem, hogy maguk, humanoidok, leginkább a szemüket használják, azt is csak világosban. Hiba, hiba... Nagy hiba... – motyogás. – Na mindegy, nyitok fényt maga körül, ha ez kicsit megnyugtatja.
- Őööö, nem köszönöm. – szólalt meg Adolf, de addigra már ki is gyulladt valami lámpa, körülötte két méter átmérőjű fényudvart teremtve. Azon túl viszont sehol semmi.

- Nos, az Önök által kedvelt kézfogásról le kell mondanunk sajnos, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy beszéljünk. – hallatszott a vékony hang egészen közelről. Még valami kisebb széllökések is jöttek innen-onnan.
- Azt hiszem, jobb, ha távozom.- mondta gyorsan Adolf. – Nekem szükségem van a személyes kontaktusra az ügyféllel. Pardon, minden jót. – Azzal elkezdett hátrálni, amerre az ajtót sejtette. Meg is találta hamar a kilincset, hiszen a tájékozódás képessége egy magánnyomozónál, ugye?.
- Várjon, várjon. – jött a hang. A fény lekapcsolt. Adolf egészen megrettent. A légmozgás nagyon közeli volt. – Segítenie kell. Megfizetem.
- Minden jót. – röffentett egyet Adolf, aztán kinn is volt. Csapta is be maga mögött az ajtót, de ahogy egy pillanatra visszanézett, a fény egy óriási fogsoron és duzzadt, sárga ajkakon villant meg. – Akuvva anyád. Ez fáááj...... – visította búcsúzóul Herr Zorád Klotzenferren.

- Tyűűűű. – nyöszörögte Adolf, pár perccel és sarokkal odébb, egy sikátor falának dőlve. Sikálta nagy homlokát serényen a zsebében talált zsepivel. – tyűűűűű.

Adolf pár óra múlva hazaért garzonjába. Az üzenetrögzítő vészjóslóan villogott. „Na halljuk”
- Üdvözlöm. – jött egy fura, de ismerős akcentus. – Lucsia Xantullia vagyok. Herr Zorád Klotzenferren titkárnője. Továbbítom Uram bocsánatkérését Ön felé a ma délután történtek miatt. Továbbá átutalunk számlájára egy kisebb összeget az Önt ért kellemetlenségek miatt. Minden jót. Biiiip

Ekkor törték be az ajtót. A lakásba egy magas fickó robbant be, mögötte kettő másik, akik egyből rá is vetették Adolfra. Mikor már a földön térdelt, szólalt meg a magas:
- A nevem George Szozmóziusz, Tripoli Nyomozó Iroda. Elfogtuk és megvádoljuk Herr Zorád Klotzenferren brutális megölésével és Lucsia Xantullia grófnő még brutálisabb megbecstelenítésével. Vigyétek át a PQ-123-as börtönbolygóra. MOST!
- Ez baromság! - kiáltotta Amudsen, de már vitték is.

Ahogy Adolf a két smasszőr között elhagyta a lakást, még meghallotta üzenetrögzítőjének távolodó, bájos zúgását: „Minden üzenet törölve!”
 

A bejegyzés trackback címe:

https://invazio.blog.hu/api/trackback/id/tr31559293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása