15 perccel Adolf Amudsen letartóztatása után...

...a rabomobil már teljes gázzal suhant végig a városon, a 4-es számú Űrkikötő irányába, hogy átadja csomagját a PQ-123-as börtönbolygóra tartó kompnak.
„PQ-123-as börtönbolygó! Az igen. Mi történik itt???” fogta a fejét Adolf Amudsen. Gondolkodni próbált, de nem nagyon ment neki. Volt ez a Herr Zorád... meg a titkárnője... megölték őket, és őt gyanusítják. „Hmmm, fincsi. Mint valami béna filmnoirban... Be tudom bizonyítani, hogy nem én tettem? Húha, tuti beszopattak.”
            - Mi történik itt? – nézett fel.
            - Kussolj! – kiáltott rá a két smasszer közül az, amelyik mellette ült. A másik valószínüleg a mobil elejébe szállt. – Megcsapkodlak.
            Adolf sóhajtott egyet, és elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, vagy mi. Körbepislantott a helyiségben. Rajta és az őrön kívül csak egy másik rab ült a szembelévő padon. Humanoid lehetett ő is, de olyan furcsán nézett ki. Csupa szőr fedte, csak a három szeme villant elő néha, kettő a homlokán, egy valahol beazonosíthatatlanul lejjebb. A szeme alatt csak egy bugyogót hordott, azt is hózentrágerrel erősítette magára. Amúgy csak összekötözve meredt maga elé. 

            - Na játsszunk valamit! – szólalt meg hirtelen a szőrös csákesz.
            - Mit ugatsz?? – üvöltött az őr és felpattant a helyéről. – Agyonütlek bazmeg.
            Ám aztán a szőrös fickó ráböffentett a smasszerre. Nem volt hangos böfi, szinte már bocsánatkérő. De az őr azon nyomban leroskadt a földre. Majd elkezdett szétfolyni, mint valami elejtett tojás. És így tovább... Fura volt az biztos.
            - Hát ez fura, az biztos! – dünnyögte Adolf. Ám a szőrős ekkor rávetette magát és Adolfnak se kép, se hang.

1012 évvel Adolf Amudsen letartóztatása előtt egy Föld nevü bolygón

George Bredock görnyedten hajolt írógépe fölé. Csak írt csak írt. Megszállta valami őrült ihlet. Addig se gondolt volt barátnőjére. „.... és akkor a fiú a lány ölébe hajtotta fejét. Nedves volt és puha. És illatos. – Nem tok tovább élni nélküled, Nevada – motyogta Ohio Jones. – Nemtok..... – Neeeeeeeeeeeeeee – sikította a lány. – Annyira sajnálom. Ne haragudj, Ohio Jones.”
Brühühühühühühhühühhü...........
George nyújtózott egyet. Felállt, kinyitotta a fridzsidert. De az tök üres volt. Azóta sem volt George a boltban. Pedig már több hónapja, hogy lelépett a bébi – Basszameg! – kiáltotta Bredock és lehuppant a kanapéra. TV bekapcs. Bambulás. Csöngetés. Bambulás. Még egy csöngetés az ajtón.
            - Jajjj, bazzeg. – nyöszörögte Bredock. – Ki a fasz? Egy pillanat!
            Gyorsan magára rántott egy rövidnacit meg egy atlétatrikót, merthogy foltos alsónadrágban mégse nyithat ajtót.
            A bejáratban egy nő állt. Nagymellű, jóseggű. Kedvesen mosolygott. Majd megszólalt:
            - Szervusz, te vagy George Bredock London egyik külvárosából, a High street és a Long square sarkán álló kis ház padlásáról?
            - Jaja egész pontosan.
            - Helyes. Akkor én vagyok az új barátnőd. Behoznád a csomagjaimat? Köszi édes.
            - He? – aztán persze bevitte.

Kb. 1 nappal Adolf Amudsen letartóztatása után...

...Adolf hirtelen magához tért. Feküdt. Nem látott semmit. Érezte, hogy le van kötözve.
            - Hol vagyok? – nyögte ki. De a szavak elhaltak. Aztán próbálta hangosabban. Majd üvöltözött is. Így ment fél óráig, mikor valahol oldalt fény ömlött be. Már látni lehetett, hogy egy szűk betonkalickában fekszik, alatta matrac, rajta bőrpántok, amik a földhöz szegezik.
            - Na gyere, te paraszt! – lépett be egy fickó a cellába. Megoldotta a szíjakat, felállította Adolfot és kivezette a világosságba. Elöntötte szemét a fény, és homályos kontúrokon kívül semmit sem látott. Mire kitisztult a világ, már be is szíjazták egy másik székbe. Körülötte egy csomó furcsa figura állt. Humanoidok voltak mind, de ennek 3 keze volt, annak 4 lába, emennek 2 pélója, amannak 3 sundája. Meg ott volt persze a szőrös böfögős is. Szóval, fura banda, no. A tömegből előlépett egy kis mokány alak, és rárivallt Amudsenre:
            - Hallottad a kazit?
            - Milyen kazit?
            - A kazettát, te barom. Herr Zorád Klotzenferren kedvenc kazettáját.
            - Nemnem, tökre nem. – motyogta Adolf. – Kik maguk?
            - Majd megtudod, ha úgy akarjuk. Mit kerestél Herr Zorádnál? Mesélj el mindent!
            És Adolf elmesélte. Nagyon őszintén és bűnbánóan adta elő történetét. Szinte végig a kisfickóra nézett bársonyos őzikeszemekkel. Néhol persze lesütötte szempilláit, és volt hogy kérdően felhúzta szemöldökét. A végén pedig megvonta a vállát:
            - Szóval, nemtok én semmit, esküszöm. De kik maguk?
            - Hát kérlek! – mondta a kis köpcös, és maga alá húzott egy sámlit. – Az én nevem Groppenstein Krakuát VI, ez pedig a kis bandám. Mi vagyunk a valaha hatalmas underground szervezet, a SzaFöSz Tripoli Magja, a Bredokkiánusok. Bezony.
            - Azta! – tátotta el száját Adolf. – SzaFöSz????
            - Bezony. Szabad Föld Szakszervezet. A Puszta pusztán éltünk anno, a bolygón, melyet valaha Földnek hívtak....
            Felszakadó sóhajok a teremben.
            -... Mikor az UFOk elpusztították az emberiséget, akkor alakították meg őseink a szervezetet. Pár radioaktív túlélő. Teljesen titokban léteztünk, és célunk az volt, hogy megtaláljuk az utolsó igaz ember, K...ky Károly leszármazottjait, akik elrejtőztek a Galaxisban az UFO invázió elől. Ők a Birodalom jogos örökösei. Ám nem jelentkeztek...
            Felszakadó sóhajok ismét, valaki köhint egyet, erre köhögésroham fut végig a termen.
            - Helyettük jöttek a Bobacsekek és a Második Invázió. A SzaFöSznek befellegzett. Ám pár szakadár csapat, mint a mienk is, folytatta és folytatja küldetését azóta is idegen rendszerekben, távol a hazától. – hüppögés, valahol hátul elcsukló sírás.
            - Hát így. – folytatta Krakuát VI – Mi mindenféle ősi ereklyék után kezdtünk kutatni. Így jutottunk el George Bredockhoz, egy valaha élt földi íróhoz. Úgy tűnik, Bredocknak olyan feljegyzései maradtak a világra, melyek megjósolják a jövőt. A hagyomány szerint 9 ilyen jóslata van. Mi találtunk is hármat. Az egyik az UFO invázióról szól, egy másik a Bobacsekek eljöveteléről és a SzaFöSz végéről. A harmadikban a multiplex mozik hanyatlásáról és az otthoni hifi-holografikus szuperélményről értekezik. A jövendölések valóra váltak. Vajon mi van a többiben? Meg kell tudnunk.
            - Hmmmm! – mondta Adolf. – Érdekes. Akkor maguk is ilyen radioaktív emberkék?
            - Jaja, kb! – morogta Krakuát VI. – Mutánsok. Na de a lényeg, hogy Herr Zorád kazettáján elméletileg rajta van egy Bredock-jóslat. Meg kell szereznünk!
            - Aha, tökre izgi! – mondta Amudsen. „Ezek idióták! El kell tűnnöm!”
            - Na és te segíthetsz nekünk! – kiáltott fel Krakuát VI. – mi inkognitóban élünk itt Tripoliban, de te szabadon mozoghatsz. Szerezd meg a kazettát! Akkor életben hagyunk.
            - Aha. – morogta Adolf, aki kezdett elemébe kerülni. – Jutányos, elismerem, de sajna engem odakint épp Herr Zorád meggyilkolásával vádolnak.
            - Nem baj haver. Megoldjuk! – rikkantotta a Groppenstein. Felpattant és átölelte Adolfot. Aztán a többiek....

            - Haver vagy! - kiabálták. Adolf próbált elájulni. Csak nehezen jött össze, de a böfis-szőrös karjai közt végre sikerült neki...